Szoljon
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Szolnoknak van fesztiválja!

Végre. Nem kell száz kilométereket utazni, ha a Szolnok környéki polgár könnyűzenei élményre vágyik. Az idei Tiszavirág Fesztivál igazán jól sikerült. A fellépő zenekarokon túl a közönségre sem lehetett panasz. Bár Ferenczi György és a Rackajam koncertjén még senki nem vállalta fel a „boogie van a lábamban” és a nyilvános tánc közötti határvonal átlépését, az olasz I skarbonari pénteki koncertjén ez már megtörtént, még inkább a szombatin, ahol valódi fieszta alakult ki a színpad előtt. Pedig mindent megtettek Rackáék is, a tőlük megszokott tízezer wattnyi életöröm sugárzott le a színpadról.  Ki tudja, talán ha előbb előhozakodnak a magyar fül (és a láb) számára ismerős dallamokkal, megjött volna a táncos kedv. Akik élőben hallhatták őket, tudják, búslakodni azért nincs okunk, élmény volt a javából.
Szerette a közönség a Tiszavirág Blues Jam néven futó formációt is, csakúgy a Pribojszki Mátyás Band csodálatos bluesmuzsikáját. Pribojszkiék hatalmas alázattal zenéltek, ahogyan tette ezt az olasz trió, a Szénégetők is. Odaadták a szívüket a közönségnek. A hatás nem maradt el, eufória kapta karjaiba a közönséget és a zenekart egyaránt. Köszönet és hála a szervezőknek. Kell ez a fesztivál Szolnoknak mint egy falat kenyér. S a kényeztetés még nem ért véget, hamarosan itt egy igazán nagy kaliberű rendezvény: az EFOTT, szép számú élvonalbeli együttessel.

Egy hozzászólás: “Szolnoknak van fesztiválja!”

  1. Balambér:

    Dikmá’!
    Egy nappal az egy éves évforduló előtt újra megjelent egy cikkecske. És én 2 hónap múlva észreveszem. Gondolom az a fesztivál már nem lesz tiszavirág életű?

Szólj hozzá