Szoljon
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Megélhetési indiánok

Néhány évvel a rendszerváltás után ismerkedhettünk meg a megélhetési politikus fogalmával. Olyan embert értünk alatta, aki elvtelenül, az őt megválasztó közösség érdekeivel mit sem törődve, kizárólag a saját anyagi jólétét szem előtt tartva politizál. Az ilyen méltán érdemli ki a nép (az istenadta) haragját. Talán nem véletlen, hogy a jelzővel illetett, kivétel nélkül mindig az ítéletet mondó politikai ellentáborából kerül ki.

Néhány napja egy új fogalmat hallottam: megélhetési rendőr. Próbálok rájönni, hogy a kifejezés használója szerint ez vajon mit jelenthet. Arra utalhatott vele, hogy a testület nevezett tagjában nem buzog elég hivatástudat? Csak azért rendőr, hogy megéljen belőle? Kövezzenek meg, de nem látok ebben semmi kivetnivalót. Ha valaki professzionálisan teszi a dolgát, miért ne akarna megélni belőle? Magyarországon néha az — az irigységből könnyen levezethető — kitekert logika látszik érvényesülni, mely szerint, aki jól keres, az gazember.

Ami egy politikusnál akár még érdem is lehet, nevezetesen, hogy anyagi ellenszolgáltatás nélkül, színtiszta világjobbítási szándéktól vezérelve teszi a dolgát, nem várható el a fizetésből élő polgároktól. Ha így tekintünk a világra, bizonyosan számos megélhetési pékkel, megélhetési taxissal, vagy megélhetési rendszergazdával találkozhatunk nap mint nap.

A minap Szolnok egyik forgalmas terén , perui népzenét játszó, dél-amerikai külsejű utcazenészeket láttam. Az ötfős társaság komolyan vette az előadást, tolldíszekbe öltözve, a zene ritmusára rugózva adták elő pléjbekkgyanús produkciójukat. Hirtelen, ki tudja miért, egy kifejezés ötlött fel bennem: megélhetési indiánok.

4 hozzászólás: “Megélhetési indiánok”

  1. EnergyDrink:

    Ez pedig, egy megélhetési bejegyzés volt…

  2. acka74:

    Ezek a ,,megélhetési indiánok ,, erre is jártak,és sokfelé még az Országban megtalálhatók.A Balatonpart-tól kezdve a Törökszentmiklósi piacig:)

  3. Tollminátor:

    …én Pesten találkoztam velük, ők muzikálisabbak voltak, nem pléhbek volt, no meg vettem egy nyakláncot, ami két nap múlva szanaszét gurult… Vak Tollminátor is talált szemet… Viszont a CD, amit szintén tőlük vettem, ölég jól szól… Amúgy tényleg: van, amelyik csörgés-csattogás, viszont némelyik kellemes színfoltja lehet a városnak…

  4. Balambér:

    Vajh ők mit szólnának, ha Machu Picchu ősi romjai között csárdást húznának árvalyányhajas, nemzetiszín szalagos magyar zenészek?

Szólj hozzá