Februári napsütés
Egy téli napon, amikor a pocsék idő már oly régóta nyomja rá borús hangulatát az alant élő elszontyolodott népre, hogy az el is felejt bízni egy közelebbről meg nem határozott távoli tavasz eljövetelében, amikor este még csak esik és esik az eső, mintha soha nem akarna abbamaradni, majd reggel hó hull, de nem a piszkosszürke világot fehér lepelbe burkoló karácsonyi díszlet, hanem csak egykedvű, a pocsolyákban azonnal elázó, meggyőződés nélküli hó, olyan mint egy már megszédült boxoló utolsó csápolása bele a levegőbe, amikor a rosszkedv már rutinná vált, s a Dunába is csak azért nem ugrottunk bele, mert azt is minek, akkor egyszerre, a legkisebb előjel nélkül felragyog az éltető Nap, s meleg fényével ránk mosolyog.
